A mesékről annyit most már illik kiszivárogtatnunk, hogy ismét sikerült valami újat kitalálni - bízom benne, hogy nem csak új lesz, hanem jó is. Szóval: valós, ám kevésbé ismert történelmi (többnyire középkori) eseményeket dolgoztam át mesékké. A mesék stílusukban, nyelvezetükben, szókészletükben, humorukban erősen hajaznak a klasszikus magyar népmesékhez. A könyvsorozat koncepciója e vonalon halad aztán tovább: az illusztráció is a történelemhez simul, lévén a letűnt korok kódexeit vettem elő mintának.
És itt hág az izgalom a tetőfokára: ötvöznünk kell néhány, kódexek által felsorakoztatott elemet (például iniciálé) a mai idők modern grafikáival. Hasonlóképp meg kell lelnünk az e koncepcióhoz legmegfelelőbb betűkészleteket, színvilágot, arányokat. Mindezt úgy, hogy a gyerekek (és a szülők) kedveljék, és az olvasási élményt ne forgácsolja az esztétika. Majd Csillán és Petin mindent jól számon kérünk!
Az első mesekönyv hét mesét tartalmaz. Minden mesét az egykoron megtörtént esemény rövid, pár soros összefoglalója követ, így Anyu és Apu sem marad ismeret nélkül.
A könyv werkcíme:
Igaz mesék
a magyar történelemből
A mesék címei:
- A Jégkirálynő átka
- Tündérlátta kenyér
- A pillangó szárnya
- Parázs anyó gyermeke
- Titkok szigete
- A csámpás malac
- Az igazmondó búzavirág
Ha ezekből bárki kitalálja, mely valós eseményen alapul valamely mese, annak ellopjuk a legrégibb kódexet a Louvre-ból!
-----------------------------------------------------------------------------------
Szolgálati közlemény: mesefronton mindeközben kitört a háború. Bogyó és Babóca rajongók és gyűlölők sorakoztak fel a barikád két oldalán. A csata egyelőre virtuális, de ha így halad tovább, hamarosan monoklis gyerekkönyvírókkal és gipszelt kezű kritikusokkal futhatunk össze az utcán...
http://kotvefuzve.postr.hu/haboru-a-magyar-gyerekirodalomban
Én most nem foglalok állást, mert még nem érkezett meg a szuszpenzor és a könyökvédő, amit rendeltem.
-----------------------------------------------------------------------------------
És zárásképp egy kis Toszkána:
1000 új fotó Toszkánáról a képtáramban
Vettem a fáradságot, és feltöltöttem újabb 1000 fotót.
Képtár emitt: http://www.kalliope.hu/toszkanafoto
Íme, néhány:
Lucca
Anya + Sári
Flóra visszatért a felderítésből
Monte Argentario
Pontassieve
Dombok és virág. És tetőcserép
Vigyázat! Nem is veszélytelen ez a Toszkána!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése